A KICSIVÁROS SZÍNES ÉLETE

                                                A VÁROS APRÓ „ÉKSZERDOBOZAI” 

 

Egyszer, volt, hol nem volt, talán az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, hogy hol, most pontosan nem is tudom. Az biztos, hogy abban a kicsi városban, az uborka fürtökben és bőségesen virágzott és nőtt, az emberek már messziről köszöntötték egymást, amikor találkoztak a városka utcáin és hangulatos terein.

Kora reggel, a nap sugarai szorgalmasan szárítgatták a parkok fűszálairól és a szivárvány minden színében pompázó virágok szirmairól a harmatot. A Főutca széles utcája mentén a történelem emlékeit hordozó magas épület aljában sorakozó üzletek, a tér sétálórésze mentén az apró, de annál hangulatosabb pavilonok, a város, kanyargós utcácskáiban megbújó változatos boltocskák, egymás után nyitottak ki, tulajdonosai vidáman köszöntötték egymást. A frissen fellocsolt úttesten a járművek széles palettája: autók, buszok, kerékpárosok haladtak, az apróköves járdákon szapora léptek kopogtak, a városka keringése beindult.

Kezdődik egy új nap! Újabb kihívásokkal, örömökkel és tapasztalatokkal!

 Így gondolta ezt Adél is. Az előző napon összeállította a meglátogatandó boltok listáját.

Be kell szereznem néhány dolgot, és a hétfői szabadnapom egy részét rá is szánom erre. – gondolta, miközben vidáman lépett be kedvenc Cukrászdájába. A Cukrászda hangulatos berendezése, a különleges kiszolgálás – ami mindenkinek egyformán járt -, a mindig friss sütemények, hozzá a nem csak finom, hanem szemet is gyönyörködtető kávéköltemények, maga a megtestesült Mennyország!

- Évám, művész vagy! – sóhajtott, amikor elétette a forró cappuccinót, aminek tetején az illatos hófehér tejhabot a kávé aranybarna színe olyan játékosan színezett meg, hogy azon  egy gyönyörű alma formája rajzolódott ki, apró kicsi levélkéjével, mint amit éppen most szüreteltek!  - Ez pedig a mai első vendégünknek a ház ajándéka!  Tette mellé kísérőnek a világ legsajtosabb falatnyi pogácsáját!- Fogyaszd egészséggel és legyen szép napod!

Pedig még csak most kezdődik a napom és máris mennyi öröm ért!

Adél, aki a hét többi napján az emberek lelkével, pszichéjével foglalkozik, mint életviteli tanácsadó, most boldogan néz szembe a rá váró órákra. Elővette listáját és megtervezte az útvonalat, a sorrendet, ahogy a vásárlását intézni fogja. Már tapasztalatból tudja, hogy a többi apró üzletecskében is ezt a figyelmet kapja. Nézzük csak:

- Nagylányomnak egy vagány fehér felsőre van szüksége. Hol is intézhetném ezt máshol, mint Tamara butikjában, ahol a város középiskolásai a legvagányabb és legdivatosabb cuccokból válogathatnak. Tamara egyik képessége, hogy nem felejtette el, milyen is a tinik lelke. Követi a divatot, a pénztárcákat is kíméli. Felkutatja a leg tutibb beszállítókat, akik a minőség – ár - divat mágikus háromszögében igencsak otthon vannak. Tamara ruhái szinte elnyűhetetlenek! Ezekből nem lesznek két hét múlva a lakás portörlői, az biztos.

Ezután a 3 Gráciához megyek! Ez 3 egymás melletti boltocska: Maja, az ő profilja a Nőies Nő ruhatára, klassz kiegészítőkkel együtt. Anikó a Cipőbolt tulajdonosa és Gabi, akinél táskák, övek, pénztárcák kaphatók. Ők hárman nagyon jó érzékkel, üzleti kapcsolatot alakítottak ki  egymással.  Időt szánnak rá, hogy hetente kéthetente összeülnek és egyeztetik, milyen darabokkal frissítik fel üzletüket és a Vásárló a kiegészítőket is náluk egyszerre tudja megvásárolni. Ez egyszerűen kihagyhatatlan!

A heti főzéshez az alapanyagokat Janka néni zöldséges pavilonjában veszem. Janka néni a város Nagymamája. Mindenkihez van egy jó szava, bölcs tanácsadó. Emlékszem, a múlt héten éppen a hétvégi zöldségekért mentem, amikor a következő párbeszédnek voltam a fültanúja: Egy fiatal kezdő feleség–háziasszonyt a következő bölcs tanáccsal látta el, miközben éppen a vöröshagymát szedett össze egy kosárba. „Aranyom, ne szomorkodjon. Nincsen tányér csörgés nélkül. Ezekből a finom zöldségekből olyan ízletes, sűrű, magyaros ételt fog készíteni a férjének, hogy annak a füle is kettéáll tőle. Azután, amikor az ember hasa tele, szépen üljenek le és csendben beszéljék meg ezt a problémát. Soha ne panaszkodjon idegeneknek a férjéről, családjáról! Mert az ügy megoldódik, hamarabb, mint gondolná. Ez itt pedig a grátisz:-  nyomott a fiatalasszony kezébe egy csokor petrezselymet. – ezzel szórja meg a levest, mielőtt tálalná!”

Janka nénihez a gyerekemet is nyugodtan elküldhettem, amikor kisebbek voltak, mert tudtam, hogy akkor is ugyanolyan figyelemmel szolgál ki, mint amikor én magam megyek friss zöldségért gyümölcsért.

 Most mondja meg nekem valaki, de őszintén: Ezek a kicsi boltocskák, nem a Kicsiváros apró ékszerdobozkái? Belsejükben a megannyi értékkel: figyelemmel, igazi hús-vér emberekkel, akik a hosszabb távra terveznek, mert pontosan értik is a mondást, nem csak ismerik:

Több nap, mint kolbász!

F.Deákné Balla Adrienn  természetgyógyász

A KICSIVÁROS SZÍNES ÉLETE bejegyzés elolvasása

BESZÉLJÜK MEG...

                                                       Beszéljük meg…

 Egyik Kedves Olvasóm reagált a Rák a lélek betegsége? Című írásomra.  Köszönöm!

Idézem:

Ezek a lelki dolgok igazak lehetnek, de áttételesen. Két nagyanyám, anyósom és más ismerőseim amikor egyedül maradtak, elkezdtek nem főzni rendszeresen, sőt egyre ritkábban. Szokásaik megváltoztak. Nem jártak oda, ahová hajdanában együtt jártak, lemondtak sok mindenről, amit kettejükért megtettek, de magukért nem. Így kevesebbet mozogtak, elmaradtak a vitaminok. Ilyenkor kérdés: lelki-e a baj eredete? A leginkább anyósom táplálkozott a legkiegyensúlyozottabban özvegyen, mert fia családja sőt unokái napi rendszerességgel látogatták, és kényeztették is mindenféle jóval. Mégis ő kapta meg ezt a kórt. Állítólag a baj kezdetétől eltelik kb. 20-25 év, mire végez áldozatával. A gyász nem volt ilyen hosszú. Azért Csernobil is beleszólt a statisztikába. Sokan mostanában halnak meg, haltak meg, akik a radioaktivitás miatt betegedtek meg.”

 Ugye, hallottuk már a mondást, miszerint a test a lélek temploma.

De mit is jelent ez a mondás?

Amikor megszületünk a lelkünk és a testünk kölcsönösen hat egymásra. A lélekben zajló folyamatok tükröződnek a fizikai testben is. Ahogy a testben a keringés zajlik, a vér áramlik az erekben, a nyirokfolyadék a nyirokerekben, az ingerület az idegpályákon szalad végig, célirányosan. Ugyanígy áramlik az energia az energiavezetékekben. Ezek a vezetékek a testben főbb szerveken keresztül áramlik. Ezt egy Bennett nevű orvos  1930-as években igazolta is.

Az energiamezőkben áramló energia hatással van a testsejtjeire, azok működésére.

Amikor fizikai, érzelmi vagy gondolati – akár negatív, akár pozitív- éri az embert az energiavezetékekben áramló energia befolyásolás alá kerül.

A negatív hatására a rendszerben blokkok alakulnak ki. Ezek a blokkok energia szinten egyből nem okoznak fizikai elváltozást, de tartós fennállásuk a fizikai testre először tünetileg, majd később elváltozás szinten is képes hatni.

 Gondoljunk arra, milyen sokan említették, hogy amikor a szeretett személy meghalt, az itt maradt fizikai test idegennek tűnt. Hiányzott belőle valami, ami az egyén személyiségét adta. „Mintha már nem ugyanaz az ember lenne. Vagy ez már nem azaz ember, akivel olyan jókat beszélgettem, vagy nem sugárzik ki belőle a közösen megélt emlékek élménye.

A halállal kapcsolatosan ez az egyik sokkoló élmény, hogy ott fekszik ugyanaz az ember, mint 10 perccel előtte. A halál beálltával pedig valami megváltozott.

Azután gondoljunk arra, amikor az orvosok egy súlyos betegségnél megteszik a tőlük telhetőt és ezután azt mondják: „Most már minden a betegen múlik. Ha meg akar gyógyulni meg fog, de ha nem akkor el fog menni, mi a tőlünk telhetőt megtettük. „

 15.éve. éve foglalkozom emberekkel,  ezen belül is 7. éve az emberek pszichéjével, lelkével, gondolataival és természetesen a fizikai állapotával. De én nem vagyok orvos, én kineziológus vagyok. Ha valaki fizikai betegséggel fordul hozzám természetesen megkérdezem, járt-e orvosnál. Ha igen, kikérdezem a kezelésről, gyógyszereiről. Ha pedig még nem járt orvosnál akkor elküldöm orvoshoz is.

A betegségek lelki hátterével foglalkozom, hogy mi történt az életében, ami a betegség kialakulásához vezetett. Ez általában valamilyen történet, ami erős érzelmi megnyilvánulást okozott, és úgy érzi, hogy nem képes vagy nem akarja feldolgozni.

A kívülállók sokszor nem látják a problémát, mert mindenki a saját dolgával van elfoglalva.

Gondoljunk magunkra, milyen sokszor sikerült már a környezetünk elől rossz hangulatot eltitkolni. Ha még ezt is hangoztatjuk: Igen, jól vagyok, nyugi, minden rendben.- és közben nem, és belül őrlődünk, egy idő után megbontja az egészséget.

Lassú víz partot mos. Vagy ha sokáig járunk egy addig járatlan úton, ahol fű van, hamarosan az útvonalunkon a fű kikopik, mert folyamatos irritációnak van kitéve.

Nem csak fizikai, hanem érzelmi és gondolati irritáció is létezik.

Az, hogy a test melyik részében alakul ki betegség, nagyon függ a problémától is.

Említek egy pár példát:

A szívet a szeretet érzelmi hullámai befolyásolják a leginkább.

A hasnyálmirigyet szintén. A kettő közti különbség: a hasnyálmirigyet a szeretet befogadása, az, hogy elfogadjam a szeretetet. Ha úgy érzem, nem vagyok szerethető, feltétele van annak, hogy szeressenek, vagy nem érdemlem meg, vagy inkább adok, mint kapok. Nos, ezek gyengítik le és betegítik meg egy idő után.

A vastagbél betegségeit általában az elengedési problémák okozzák. Mind fizikailag (tartós székrekedés), mind pedig érzelmi, gondolati szinten. Ha egy számomra negatív történetet nem vagyok hajlandó elengedni, ha a gyermekemet nem vagyok hajlandó elengedni, ha nem tudok mit kezdeni azzal, hogy munkanélküli, nyugdíjas stb. lettem, mind a vastagbélre hat.

A vékonybélre hat, ha egy élményt, információt nem dolgozunk fel, hanem azonnal túl akarunk lenni rajta. Először érzékenységet, majd hasmenést okoz. Átfut rajtunk az infó.

A mell a nőiességgel kapcsolatos, a méh az anyasággal, a méhszáj a feltétel nélküli bizalom, ami általában férfiakkal kapcsolatos. Ez nem biztos, hogy csak társ, lehet apához, férfi tanároz kapcsolódó is, vagy  úgy általában a férfi-női kapcsolatban, ha problémám van.

A tüdőre a környezet hatásaitól való fokozatos visszahúzódás lesz rossz hatással.

Az epehólyag a döntési problémák színtere.

Még sorolhatnám.

Természetesen ezeket felerősíti a környezeti ártalmak, életmód.

De ha csak a környezeti ártalmakra fognánk az egész balhét, akkor minden egyes emberre ugyanúgy kellene hatnia. Minden embernek meg kellene halnia ugyanabban a betegségben, szinte egy időben.

A klienseimmel való munka, a tüneteik, betegségeik mind egytől egyik a fentieket igazolta vissza.

Már rendszeresen történik, hogy orvosok irányítják hozzám betegeiket, hogy amíg ők a fizikai testet gyógyítják, a beteg foglalkozzon a lelki, pszichés gyógyulással szakemberi segítséggel.

 A kineziológián kívül energietkai kezelésekre is lehet hozzám jönni és tanítom is azt.

Az egyik volt tanítványom, aki energetikai tanfolyamot végzett nálam. Azt mondta: akkor most már nyugodtan ihatok tovább, mert ha kezelem magam energiával, akkor nem tud lebetegedni a hasnyálmirigyem.

Ez nem így van.- mondtam. Annak, hogy rendszeresen, nagy mennyiségben alkoholt fogyasztasz olyan mennyiségben, hogy a kontroll is megszűnik, a szervezetet méreganyaggal bombázod.

Valami lelki oka van annak, hogy iszol. - lelki probléma is fennáll tehát.

Ebben az esetben rendszeresen támadva van a fizikai test méreggel, és az érzelmi szint is inog, mert az ivással valami megoldatlan ügyet nyom el.

A háromból: test –lélek(érzelmek)- gondolatok az első kettő folyamatos leterheltségben van, amit nem képes önmagában a gondolati szint kompenzálni.

Az sem túl erős, mert nem úgy működik, hogy: „nem iszom, mert árt”, hanem úgy szeretné működtetni, hogy ihatok nyugodtan, amennyi csak belém fér, majd energia kezeléssel kompenzálom.

Végezetül még azt szeretném mondani, hogy nagyon sok megoldatlan probléma lapul a szeretteinkben, annak ellenére, hogy nem látjuk. Kívülálló azt látja: mindene meg van, semmi problémája nem lehet. Míg az illetőben – aki esetleg elveszítette a párját, úgy éli meg, mintha a része, önmaga felét veszítette volna el. Ha folyamatosan élteti ezt az érzést és gondolatot, ez tartós belső pusztítást okoz. Etethetjük az illetővel a” legbióbb” zöldséget, nyomhatjuk vitaminnal. Ez a 3-ból csak a fizika. Ha a többit hárítja, beindul a betegség.

Lezár, ezáltal blokkokat alakít ki.

Remélem sikerült választ adnom.

Egyik tanfolyamom a MERIDIÁNOK.Ezen a 2 napon az energiavezetékekkel ismerkedünk meg.Mik azok, hol helyezkednek el. Azokat milyen gondolat, érzelem, viselkedés, életmód blokkolja.Egyúttal azt is megtanuljuk, hogy milyen gondolati minta, érzelem, életmód, étel van rá pozitív hatással, ami lehet gyógyulás, vagy egy egyensúlyi egészséges állapot fenntartása.

A tanfolyam az Öngyógyítás művészete tanfolyamok egyik része, amit én tartok.

BESZÉLJÜK MEG... bejegyzés elolvasása

A RÁK A LÉLEK BETEGSÉGE?

 Mi is ez a betegség?

Valahol, a szervezetben elindul egy túlzott mértékű, kóros sejtburjánzás, ami önálló életet kezd élni. Rosszindulatú, mert „becsapja” az immunrendszert: a daganat olyan információt továbbít az immunrendszer felé, hogy ő nem létezik. Élősködik, a véráramlást és a nyirokkeringést felhasználva szétszóródik a testben és áttéteket képez.

Az orvostudomány az elmúlt évtizedben egyre inkább rámutatott arra a tényre, hogy a rosszindulatú betegségben szenvedő embereknél a betegség kialakulását megelőző hónapokban olyan mélyebb, feldolgozatlan lelki trauma következett be, ami az egyén életvitelét nagymértékben befolyásolta. Ez lehet veszteség: párkapcsolati vagy munkahelyi, fel nem dolgozott gyász. Hajlamosít a betegségre az érzelmeket elfojtó magatartás, a családdal, családtagokkal való rossz kapcsolat.

Miért válthat ki egy nehezebb élethelyzet ilyen komoly megbetegedést?

Az, hogy kinek mi a nehéz helyzet, hol húzódik meg a határ a feldolgozható és a feldolgozhatatlan között, teljesen egyedi: amin az egyik ember könnyedén átlép, a másik embernek komoly érzelmi leterheltséget okoz. Nem vagyunk egyformák! Az élet zajlik, dolgok kezdődnek és végződnek az életünkben. Ez a körforgás része. Amikor úgy érzi, hogy nincs semminek értelme, minden elveszett, mi lesz velem ezután, engem nem szeret senki, nem vagyok fontos… - nem más, mint az önsajnálat. Ez a gondolkodás beszűkíti az érzelmeket, ezáltal a lehetőségeket is. Gyenge vagyok, erőtlen és fáradt – következik ezután. Az érzelmek kezdenek kihatni a fizikai testre is. A „kóros gondolkodás” kóros testi folyamatok kiváltójává válhat.

Mi lehet a megoldás?  A fontos: a gyászmunkát el kell végezni! Legyen ez a veszteség egy munkahely, egy szeretett személy, kapcsolat.

Vonuljunk vissza egy időre önmagunkba, ha lehet, keressünk olyan személyt, akiben megbízunk és beszéljünk vele a fájdalmunkról. Inkább emlékezzünk, mint sajnálkozzunk.  Személyek, munkahelyek, kapcsolatok: hatottak ránk, amikből építkezhetünk, amik által többek lettünk. A múltunknak csak így van értelme. A változás életünk természetes része, hozzánk tartozik.

 Ezt tették ősapáink is, élményeikből, tapasztalataikból erőt merítettek: ebből alakult ki a tudás. A lehajtott fejüket felemelték, arcukat a fény felé fordították. Ők tudták: az ember: társas lény. Lehet, hogy valakit vagy valamit az idő múlásával el kellett engedni, de a lényeg, ami az együtt töltött idő alatt eszenciává ért, ott van benne, a sejtjeiben, ott csordogál az ereiben, amit soha el nem veszít.

 

A RÁK A LÉLEK BETEGSÉGE? bejegyzés elolvasása

A RÁK A LÉLEK BETEGSÉGE?

 Mi is ez a betegség?

Valahol, a szervezetben elindul egy túlzott mértékű, kóros sejtburjánzás, ami önálló életet kezd élni. Rosszindulatú, mert „becsapja” az immunrendszert: a daganat olyan információt továbbít az immunrendszer felé, hogy ő nem létezik. Élősködik, a véráramlást és a nyirokkeringést felhasználva szétszóródik a testben és áttéteket képez.

Az orvostudomány az elmúlt évtizedben egyre inkább rámutatott arra a tényre, hogy a rosszindulatú betegségben szenvedő embereknél a betegség kialakulását megelőző hónapokban olyan mélyebb, feldolgozatlan lelki trauma következett be, ami az egyén életvitelét nagymértékben befolyásolta. Ez lehet veszteség: párkapcsolati vagy munkahelyi, fel nem dolgozott gyász. Hajlamosít a betegségre az érzelmeket elfojtó magatartás, a családdal, családtagokkal való rossz kapcsolat.

Miért válthat ki egy nehezebb élethelyzet ilyen komoly megbetegedést?

Az, hogy kinek mi a nehéz helyzet, hol húzódik meg a határ a feldolgozható és a feldolgozhatatlan között, teljesen egyedi: amin az egyik ember könnyedén átlép, a másik embernek komoly érzelmi leterheltséget okoz. Nem vagyunk egyformák! Az élet zajlik, dolgok kezdődnek és végződnek az életünkben. Ez a körforgás része. Amikor úgy érzi, hogy nincs semminek értelme, minden elveszett, mi lesz velem ezután, engem nem szeret senki, nem vagyok fontos… - nem más, mint az önsajnálat. Ez a gondolkodás beszűkíti az érzelmeket, ezáltal a lehetőségeket is. Gyenge vagyok, erőtlen és fáradt – következik ezután. Az érzelmek kezdenek kihatni a fizikai testre is. A „kóros gondolkodás” kóros testi folyamatok kiváltójává válhat.

Mi lehet a megoldás?  A fontos: a gyászmunkát el kell végezni! Legyen ez a veszteség egy munkahely, egy szeretett személy, kapcsolat.

Vonuljunk vissza egy időre önmagunkba, ha lehet, keressünk olyan személyt, akiben megbízunk és beszéljünk vele a fájdalmunkról. Inkább emlékezzünk, mint sajnálkozzunk.  Személyek, munkahelyek, kapcsolatok: hatottak ránk, amikből építkezhetünk, amik által többek lettünk. A múltunknak csak így van értelme. A változás életünk természetes része, hozzánk tartozik.

 Ezt tették ősapáink is, élményeikből, tapasztalataikból erőt merítettek: ebből alakult ki a tudás. A lehajtott fejüket felemelték, arcukat a fény felé fordították. Ők tudták: az ember: társas lény. Lehet, hogy valakit vagy valamit az idő múlásával el kellett engedni, de a lényeg, ami az együtt töltött idő alatt eszenciává ért, ott van benne, a sejtjeiben, ott csordogál az ereiben, amit soha el nem veszít.

 

A RÁK A LÉLEK BETEGSÉGE? bejegyzés elolvasása

A TÉRRENDEZÉS MŰVÉSZETE NAGYKŐRÖS KÖZPONTJÁBAN

 

                  

Ugye, mindannyian hallottunk az ősi térrendezésről? Ha úgy mondom Feng Shui, ismerős?

Igen, ez kínai felfogás és módszer, amit ha jól használunk, fantasztikusan működik. Természetesen ez is, mint minden „elbúlváriasodott” nálunk is, mert nem arról van szó, hogy hová állítsuk a mandarin kacsapárt a lakásunkban vagy mekkora Buddha szobrot vásároljunk, majd ezeket a tárgyakat szépen elrendezzük a lakásunkban –mindegy, hogy nem illik oda, vagy nem tudunk azonosulni a mondanivalójával – és várjuk a csodát, a szerencsét, pénzt, szerelmet, egészséget…és késik. Akkor most egy újabb hóbort áldozataivá váltunk?

Minden működik, ha jól használjuk, nem visszük túlzásba, és ha energiákról van szó figyelünk arra is, hogy milyen érzést vált ki belőlünk, amikor alkalmazzuk az adott módszert.

Harmónia a Föld szeleivel és vizeivel, valamint az ember belső energiáinak az összehangolása a Földből származó, erőt adó, feltöltő energiával. Ugye, így már jól hangzik? Ez az igazi Feng Shui, ami éljünk bárhol is ezen a gyönyörű bolygón, hat ránk, vallástól, neveltetéstől, hagyományoktól függetlenül, akár tudomásunk van róla, akár nincs.

Mivel a kínai gyógyászat egyes ágaival is dolgozom ( fülakupunktúra, meridián gyógyászat), így tanulmányaim során van szerencsém, neves külföldi szakemberek óráit is hallgatni a térrendezés művészetéről.

Városunk szíve a tavalyi év őszére szinte kivirágzott. Amikor végig sétáltam a központon,  örömmel fedeztem fel azokat az ősi eszközöket, amelyek a pozitív energiákat erősítik, és adják a gyógyító energiát és feltöltődést minden embernek, aki nyitott rá.  Melyek ezek az ősi eszközök? Rendezett útvonal, tágas terek, letisztult formák. A hangulatos pihenőhelyek nem csak bennünket késztetnek arra, hogy megálljunk és megpihenjünk, hanem a pozitív energiákat is. A szökőkutaknál a víz áramlásával folyamatosan biztosítva van az energia tisztítása és áramlása. Mivel ezek a parkok, szökőkutak üzletekkel vannak körülvéve, ezekben az üzletekben is elindul az energia áramlása, ami ebben az esetben a vásárló és a pénz beáramlásáról is szól. Lényeges, hogy a külső pozitív energia az üzletekben is a pozitív energiát mozgassa meg. Ennek titka a minőségi szolgáltatás, ami arról szól, hogy az Ügyfél/Vásárló hangulatos környezetből hangulatos környezetbe lép és minőségi kiszolgálásban részesül és ő is megadja a kellő tiszteletet az éppen igénybe vett szolgáltatásnak. Amit adok azt kapom vissza. Ez is az energiaáramlás része.

 Az ilyen szép környezet csalogat arra, hogy benne sétálgassunk, részese legyünk. A központi rész szélén kialakított parkolók remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy megszabaduljunk járművünktől és gyalogosan tegyük meg azt a pár métert.

 Kedves üzlettulajdonosok, eszükbe jutott, hogy így megnő a potenciális vásárlók köre? Minél többször sétálnak el az Ön kirakata előtt, annál nagyobb az esély, hogyha vonzóvá tette a kínálatot, egyre többen térnek be Önhöz.

 Kedves Vásárlók, ugye milyen sok időt spórolhatunk, ha minden számunkra szükséges dolgot a saját városunkban vásárolhatunk meg? Nem beszélve arról, hogy ezzel a saját városunkat erősítjük. Több idő marad önmagunkra, több idő marad a családunkra. Ez is a pozitív energia része.

Azt is tudnunk kell, hogy a pozitív energiaáramlás működik, meg kell tanulni azt használni.

Egyre inkább várossá kezdünk kinézni külsőleg. Engedjük meg, hogy a változás belsőleg is elinduljon, ehhez mindenkire szükség van…Önre is.  Ehhez összefogásra van szükség. Amikor finom tésztát készítünk, az elemeket összegyúrjuk nem pedig szétmorzsoljuk.

Igen, a régi csorba, törött, nem működő dolgokat ki kell dobni (lásd tavaszi nagytakarítás). Ne ragaszkodjunk hozzá foggal-körömmel, kiszolgálták az idejüket. Ez a gondolkodásmódra is érvényes.

Egyre inkább várossá alakulunk, használjuk és gondozzuk a Városunkat Városi Emberhez méltóan. Kívánok ehhez sok sikert, mindannyiunknak!

F. Deákné Balla Adrienn

természetgyógyász

A TÉRRENDEZÉS MŰVÉSZETE NAGYKŐRÖS KÖZPONTJÁBAN bejegyzés elolvasása

Mikor érdemes böjtölni és hogyan tegyük? I.

 

MIKOR ÉRDEMES BÖJTÖLNI, ÉS HOGYAN TEGYÜK? I.

 

 

A böjt leghatékonyabb az évszakváltások idején, a második és a negyedik holdfázisban elkezdve. Érdemes böjtöt tartani a hét egy napján, évközben is.

Ebben az évben február 22-én kezdődik a húsvét előtti Nagyböjt időszaka.

A böjt során a szervezetben, sejtekben, szövetekben felhalmozódott salakanyagoktól szabadulhatunk meg. A tisztulás után következik a felépítés, az értékes vitaminok bevitele a szervezetbe.

Hogyan végezzük el a szervezetünk tisztítását?

Reggel felkelés után igyunk meg egy-másfél deci langyos vizet, ami beindítja az anyagcserét.

A fehér mustármag ( ami egyébként sárga színű) a régi népi gyógyászat gyakran használt anyaga. Általános hatása, hogy a szervezet anyagcseréjét természetes úton szabályozza. Megtisztítja a szervezetet a káros lerakódásoktól, tisztítja a vért, a bél faláról a salakanyagot szinte leradírozza. Segít meggyógyítani a bőr betegségeit, megszünteti a körmök és a haj töredezettségét, csökkenti az agyvérzésre való hajlamot, kiválóan alkalmas az emlékezőképesség javítására, kiváló gyomorégés, más-és epebetegségek, gyomorbetegségek, köszvény, reuma kezelésére.

 Hogyan használjuk? Kétféle módszer közül választhatunk:

- Éhgyomorra, rágás nélkül lenyelünk egy csapott evőkanálnyit teával vagy vízzel, vagy

- a 3 főétkezés előtt rágás nélkül lenyelünk 1-1 kávéskanálnyit szintén vízzel vagy teával.

A mustármagkúra időtartama: 6 hét.

A böjt során figyeljünk oda, hogy több zöldséget fogyasszunk, és ha lehet, csökkentsük vagy hagyjuk el a hús fogyasztását ezzel is tehermentesítjük a szervezetet.

A folyadékfogyasztásra fokozottan figyeljünk. A nap folyamán egyenletesen igyunk vizet, teát a legideálisabb óránként egy deci vizet meginni.

Tarthatunk rizsnapot is. A rizs összeszedi a szövetekben felhalmozódott felesleges vizet.

Ha rizst összekeverjük káposztával (akár savanyú káposzta is lehet) igen ízletes egytálételt kapunk.

A káposzta csökkenti a vér lipid szintjét, és stabilizálja a vércukorszintet. A savanyú káposztában rengeteg a kalcium, kálium és a magnézium. A káposzta enyhén vízhajtó hatású, erősíti a csontozatot és védi a szívet a káros stressz hormonoktól.

Este lefekvés előtt végezzük el az étolajos öblítést. Ennek menete: mikor már nem eszünk és nem iszunk, vegyünk egy evőkanál étolajat a szánkba és forgassuk át, öblögessünk vele, szűrjük át a fogainkon keresztül, mintegy 10 percen keresztül, majd köpjük ki. Akkor végeztük jól, ha a kiköpött folyadék színe fehér, szinte tejszerű. Ezután langyos vízzel többször öblögessük át a szájüreget és a termelődő nyálat köpjük ki, mert még sok méreganyag távozik így a szervezetből. Ezzel a módszerrel a szervezetet a száj nyálkahártyáján keresztül méregtelenítjük. A módszer eredménye: csökkennek a migrénes jellegű fejfájások, gyógyítja a fogínygyulladást, csökkenti az ízületi panaszokat.

A módszer időtartama 3 héttől akár hónapokig is eltarthat, problémától függően. Addig folytassuk, amíg jellemzővé válik állapotunkra a frissesség, az erő, a nyugalom, felkeléskor teljesen kipihentnek érezzük magunkat. (folytatjuk)

 

                                                                            F. Deákné Balla Adrienn

 

 

Mikor érdemes böjtölni és hogyan tegyük? I. bejegyzés elolvasása

Böjt- mint a testi, lelki megújulás lehetősége

 

Böjt – mint a testi, lelki megújulás lehetősége

 

„Mindenkinek van varázsereje, mindenki képes elérni a céljait, ha tud gondolkodni, tud várni és tud böjtölni.” (Hermann Hesse)

A böjt életünk, létünk természetes eleme. Ugyanúgy hozzánk tartozik, mint amikor egy erőteljesebb kiáltás előtt levegővel telítjük meg a tüdőnket, mint a kigördülő könnycsepp gyermekünk ballagásán, vagy egy csilingelő kacaj egy vidám történet végén. Egy eseményre való felkészülés vagy reagálás. Ez lehet ösztönös és tudatos is.

A természetben élő vadállatok ösztönösen tudják, ha megsérülnek vagy megbetegednek: napokig vagy hetekig nem vesznek magukhoz tápanyagot. Hagyják, hogy a bennük lévő öngyógyító erő felerősödjön és a gyógyító energia szervezetnek arra a területére koncentrálódjon ahol a baj felütötte a fejét.

 A böjt célja az, hogy a belső pihenésen keresztül a szervezetet hozzásegítse, hogy az gyógyítsa, méregtelenítse és megújítsa önmagát.

A böjt során a belső orvos egyik óriási előnye, hogy sohasem hibázik, megfelelő időben és sorrendben tisztítja meg a lerakódásoktól, szennyeződésektől a testet és ezzel egy időben a lelket is. Leépíti a halott, beteg sejteket, hogy majd később az építő folyamatban, új, erős és egészséges sejtek vehessék át a folyamat irányítását. A belső doktorunk sokkal jobban ismer bennünket, mint mi saját magunkat.

Mivel a fizikai test szoros kapcsolatban van a lélekkel – lásd: a Test a lélek temploma – ezzel egy időben, érzelmi, hangulati ingadozások is elkezdődnek. A böjt első óráiban, napjaiban átmeneti érzelmi hullámzás is bekövetkezhet úgy, ahogy a testben a tisztulás elkezdődik.

Először egy fizikai fáradtság, aluszékonyság, lehangoltabb állapot figyelhető meg, ahogy a szervezet „visszakapcsol” kisebb üzemmódra. De aki ezektől nem ijed meg, hamarosan megkönnyebbült fizikai, és felszabadult lelki állapottal találkozhat. Amikor az agysejtek megszabadulnak a méreganyagoktól megszűnik a szorongás, a félelem, az elnehezült tehetetlenségérzés. Szellemünk tiszta, gondolkodásunk logikus lesz. Megnövekszik a realitásérzék sokkal könnyebben átlátjuk a problémákat és a megoldási képesség felerősödik.

Így válik valósággá az a görögök által elhíresült mondás, miszerint: „ép testben ép lélek”.

Gondoljunk bármelyik napunkra: úton-útfélen kéretlenül, információk garmada támadja elménket. Vedd meg ezt, cseréld le azt, mert már elavult, ha jó/szép/sikeres/ akarsz lenni (az aktuális szó aláhúzandó) viselkedj így. Közben egyik kezeddel a telefon gombját nyomogatva már nem csak egy emberrel tudsz/akarsz kapcsolatot teremteni, hanem az egész nettársadalommal, és hát közben a maradék másik(?) kezeddel, korgó gyomrodat türelmetlenül csendesíted, egy halom mesterséges íz anyagokkal felturbózott ételnek csúfolt, csomagoló papírhalom mögé bújtatott… valamivel.

Talán soha nem volt ennyire fontos, hogy a fenti dolgokkal testünk jelzéseit elnyomó, ezáltal háttérbeszorított belső orvosunk lehetőségeit újra felszabadítsuk…mert az emberi szervezet ma is ugyanazokból az elemekből, sejtekből épül fel, mint elődeink idejében. Az érzéseink, gondolkodási képességeink ugyanazok, csak más dolgok stimulálják őket.

Tisztítsuk fel. Hogy hogyan? A jövő héten ezzel ismerkedünk meg közelebbről.

 

F. Deákné Balla Adrienn

Böjt- mint a testi, lelki megújulás lehetősége bejegyzés elolvasása

NYELVISKOLA – MÁSKÉPPEN ISMERJE MEG ÖN IS TESTE ÉPÍTŐELEMEINEK NYELVEZETÉT ÉS A BETEGSÉGEK LELKI HÁTTERÉT

NŐK

Mell:

Másik csoport:

A női mell fenti, úgynevezett funkcionális szerepe mellett, egy másik fontos szerepe a szexualitásban kialakult szerepe.

Külső nemi jelleg, tehát a szemmel látható nőiességet fejezi ki.

Mikor megfogan az apró petesejt, és elkezdi csodálatos átalakulását, megvalósulását itt a földi létben, már eldől, hogy férfi vagy női testté alakul. Látszani még nem látszik, csak később fejlődnek ki azok a testtájak, ami egyértelműen jelzi a nemét.

Milyen érdekes. Amikor a leány-gyermek megszületik, felöltözve egyértelműen nem látszik, hogy ő fiú vagy lány. Ha fiús ruhákba öltöztetik, még könnyen meg is tévesztheti a környezetét.

De el jön azaz idő, amikor már egyre szembetűnőbb a változás, a jel, hogy ő a női nem csoportjába tartozik. Ez azaz idő, amikor a mellek el kezdenek fejlődni és kidomborodnak a mellkas vonalából.

Amikor egy családban az első szülött gyermek leány, előfordul, hogy ő tudat alatt nagyon meg szeretne felelni a régi tradícióknak, miszerint minden „normális” család első szülött gyermeke: fiú.

Hallottunk már arról is, hogy a szülők, mikor gyermeküket várták már eldöntötték:

 „Bárcsak fiú lenne vagy bárcsak lány lenne.”

„ Nekem nem születhet más, csak lányom/fiam.”

 „A fiúknak a mai világban sokkal könnyebb az élete, mint a lányoknak.”

Ezek a gondolatok, kijelentések bizony nyomot hagynak az energiatestben és bizonyos zavarokat is okozhatnak.

Mielőtt most azt mondaná Kedves Olvasóm, hogy ez márpedig hülyeség, gondolkodjon csak el: Váltott-e már ki önben valamiféle reakciót egy másik egyén negatív vagy pozitív megjegyzése? Érezte-e a belsejében elinduló indulatot, akár harag, akár öröm formájában? Ugrott-e össze e gyomra, alakult-e ki gombócérzés a torkában vagy szorult össze az ökle egy kijelentés hatására?  Hallott-e olyan dologról, hogy egy rossz hír hatására, valaki összeesett, szívrohamot kapott, fájdult-e már meg a feje, egy váratlanul kialakult helyzet miatt?

 

Hasonlóan, amikor megdicsérnek, vagy jó hírt kapunk, elindul egy érzés valahol ott legbelül, mintha apró pillangók repdesnének a szívünk körül, melegség jár át, vagy jóleső borzongás fut végig a gerincünkön. Ha addig fáradtnak érezte magát, úgy érezte, kicsattan a tettvágytól, újabb tervek, célok kezdtek el körvonalazódni elméjében, mely újabb és újabb érzelmi és testi változásokat idéztek elő belsejében.

Ezek a változások nincsenek fejlettségi fokhoz kötve. Ugyanúgy kialakulnak a még fejlődő magzatban, mint a 90 éves emberben.

Az érzések, ha folyamatosan újra és újra megjelennek, testi tüneteket produkálnak, majd elváltozásokat okozhatnak egy adott szervben.

 

Egy nem éppen jól funkcionáló házasságban is előfordul, hogy a várandós nő azon imádkozik, milyen jó lenne, ha gyermeke fiú lenne! Bízván, hátha ezzel jobbá tehetné kapcsolatát, mintegy bebetonozná helyét a férfi mellett, mint : Feleség.

Egyetlen egyre nem gondol: Egy rosszul működő kapcsolatot a gyermek nem hoz rendbe.

Több okból sem:

-          egyik: nem az ő feladata. A gyermek a kapcsolat gyümölcse.

-          másik: valószínű a kapcsolat azért romlott meg, mert a nő és férfi nem fordított egymásra kellő figyelmet, nem reagált a jelekre. Amikor a családba gyermek születik, a nő figyelme szinte teljesen a gyermek felé fordul, hiszen az embergyermek olyan védtelen, kiszolgáltatott, élete teljesen az ő szüleitől függ. Édesanyja táplálja. Mit lát a férfi: jött valaki, aki egy időre elfoglalta azt a testi közelséget a szeretett nő mellett, amit addig ő birtokolt, emiatt háttérbe szorítva érzi magát. Egyáltalán nem kapcsolatépítő egy gyermek születése és az azt követő néhány hónap.

Lehet, hogy valaki azt mondja:- „De igen.”

Lehet, de azért tudatosan tett. Abban biztos vagyok, hogy ezt a „-De igent”nő mondja.

Férfiak nem így érzik.  Egyébként az érzés normális, csak helyén kell kezelni, de erről is fogunk később beszélni.

Az is előfordul, hogy a leánygyermek tudatosan szeretne Édesapja jó „fia” lenni. Fiús játékokkal játszik, leül apja mellé focimeccset, autóversenyt nézni, érdekli a horgászat, apja minden rezdülésére reagál. Később bő pólókban, laza nadrágban, haját elrejtő sapkákban jár. Focizik, fiúkkal lóg.

 De az idő telik, hamarosan megérkezik az idő, amikor menthetetlenül nővé válik. Ha nagyon „ellenkezik”, esetleg késik a menstruációja, vagy rendszertelen, ha megjön, óriási fájdalmakkal, rosszullétekkel jár.  

De bizony egyéb jelekkel is kopogtat a női oldal: el kezd nőni a mell, ami bizony látszik.

Jó esetben, ekkor tudatára ébred a nőiesség pozitív oldalának, és örömmel fedezi fel a női oldal előnyeit.

Ha mégsem, el kezd „árral szembe”úszni. Mindent elkövet, hogy a jeleket eltüntesse: el kezd diétázni, koplalni, majd az anorexia tünetei is beköszöntenek: A véznává fogyott lánynak szinte „eltűnnek” a mellei, a hiányos táplálkozás miatt szünetel a menstruáció.

Látszólag újra édesapja fia lett.

De milyen áron? Mit veszít ezzel? Akkor éppen nem számít, csak az, hogy megvalósítja a szülei álmát.

Kedves Szülők!

Ha a fenti „tüneteket” észlelik gyermekeiken, fontos, hogy szakember segítségével tárják fel az érzelmi hátteret, hogy rendeződni tudjon.

 Egy fel nem dolgozott, korábbi anorexiás történet, egy évekkel későbbi szerelmi csalódás akár mellben történő elváltozásokhoz vezethet. Hiszen amíg kislánykoromban elég volt nem enni, máris kisebb lett a mellem, addig egy érett nőnél, amikor a hormonok már igen látványossá tették a dolgukat, egy mellben előidézett változás (ciszta, daganat), kellhet ahhoz, hogy egy műtéti beavatkozással „kisebb” legyen a mell. Pedig akkor már nagy valószínűséggel ezt egyáltalán nem akarnám.

A változást (ciszta képződést) előidézheti a csalódás utáni: „Na ugye megmondtam, hogy nem jó nőnek lenni. Érzelmi, gondolati megnyilvánulás is elindíthatja.

Folyt.köv.

NYELVISKOLA – MÁSKÉPPEN ISMERJE MEG ÖN IS TESTE ÉPÍTŐELEMEINEK NYELVEZETÉT ÉS A BETEGSÉGEK LELKI HÁTTERÉT bejegyzés elolvasása

NYELVISKOLA - MÁSKÉPPEN

                                           NYELVISKOLA – MÁSKÉPPEN

ISMERJE MEG ÖN IS TESTE ÉPÍTŐELEMEINEK NYELVEZETÉT

ÉS A BETEGSÉGEK LELKI HÁTTERÉT

 

NŐK

 

Mell: A női mell betegségeinek lelki okát 2 fő csoportra oszthatjuk.

 Egyik csoport: az anyasággal kapcsolatos, a táplálás, védelem, összekötő kapocs az anyával.

 A csecsemő mellről való táplálásakor egy bensőséges kapcsolat alakul ki- vagy folytatódik- a baba és az anya között. Ez egyes esetekben túlságosan szoros kötelékké alakul.

Mellben alakulhat ki elváltozás, amikor a nő nem képes elengedni növekedő gyermekét. Nehezen engedi közösségbe, majd később kamasz gyermekét folyamatosan ellenőrzi –elektonikus póráz(telefon).

Később, nem engedi vidéki iskolába, mondván: „Ne kelljen szegény gyereknek korán kelnie, utazgatnia”.

Majd fokozottan ellenőrzi baráti, szerelmi kapcsolatait, szélsőséges esetben féltékenységi jeleneteket rendez, kritizál.

Kedves Hölgyek!

A gyermek a szerelmi kapcsolat gyümölcse. Nem a tulajdonunk.

Azért, mert szülővé is vált az a nő és férfi, nem szűnhetett meg a szerelem, a férj-feleség viszony. A férfi nem csupán megtermékenyítő egyed, majd családfenntartó. Ne zárjuk ki őt a szeretet közösségből.

Sok esetben megfigyeltem: fényképek időrendi sorrendben: szerelmespár, esküvői kép, majd anya-gyermekkel fotók, csak a háttér változik. Hová tűnt az apa, a férj, a társ a képről?

Abban az esetben, mikor a férj kirekesztődik a kapcsolatból egyfajta közös energiamező lazul meg. Ezt az energiamezőt szimbolizálja a karikagyűrű.

Az élet rendje, hogy a gyermek azután, hogy segítettük őt tervei megvalósulásában, kirepül a családi fészekből.

 Igen, ez egy elválás, egyfajta öröm és gyász keveréke. Ezt a gyászmunkát el kell végezni.

A gyermeknek is kezdődik-folytatódik az élettörténete és a szülők életének is folytatódnia kell. Hiszen nem voltak mindig szülők.

 Volt idő, amikor csak szerelmespár voltak. Azóta sok víz lefolyt azon a bizonyos Duna nevű folyón. A két ember érettebb, bölcsebb és mélyebb érzésekkel teli szerelemben folytathatja a kapcsolatát. Újra egymásra figyelhetnek, megvalósíthatják azokat a terveket, amiket régebben esetleges éretlenségük miatt nem valósítottak meg.

 Mi történik abban a kapcsolatban, ahol a karikagyűrű által is jelképezett egység már esetleg évek óta meggyengült?

Az anya még erősebben kapaszkodik a gyermekébe, úgy érzi, társra van szüksége. De a gyermeke, arcát már egy másik irányba fordítja.

 Ránéz a nő a párjára, ekkor veszi észre, hogy a másik fél, aki – miközben az évek elrepültek- megváltozott. Mintha egy ismeretlen, idegen ember élne mellette. Az évek során elmaradtak a meghitt, egymást erősítő beszélgetések. A két ember az elmúlt időszakban - jó esetben - gazdasági dolgokról beszélt, a gyermek érdekeiről, még rosszabb esetben semmiről.

 Reggel, amikor csörgött az ébresztő felkeltek, robotolni kezdtek, majd este, kimerülten ágyba zuhantak. Majd holnap beszélgetünk… mondták.

 A holnap elmúlt, a holnap, amikor újra egymás felé fordultak 18 év múlva jött el.

A gyermek kirepült… Hirtelen sok szabad idő lett… De ki ez az ember mellettem… miről beszélgessek vele, hol kezdjem…minek?...

De az ember társas lény, a hiány, az igény ott van. Ha tartósan erre a hiányállapotra hangolódik rá, alattomosan a testben is kialakulnak a változások, ciszták, daganatok formájában, a mellben.

 

NYELVISKOLA - MÁSKÉPPEN bejegyzés elolvasása

TÁRSAS LÉNY

Társas lény

 

A városi újság egyik cikkében az cikk írója hosszú sorokban méltatlankodik, hogy hiába a többcsatornás tévéadás lehetősége, kapcsolgatva a csatornák között egyre elkeserítőbb és reményvesztettebb állapotba juthat, aki ezt a tevékenységet űzi.

 Hogyan is lehet ezt a depresszív állapotot orvosolni? Nézzük csak…

 Első lépésként, amikor már többszöri alkalommal végig kapcsolgattuk az összes csatornát, amikor érezzük az első negatív tüneteket: mint türelmetlenség, felháborodottság, bosszankodás, ne adj Isten, káromkodás, a műsor szerkesztői felmenőinek sértegetése, már döntsünk:

Jól akarom érezni magam!

Toljuk el a problémát magunktól. Vegyük észre, mi mást is csinálhatnánk e helyett?

Szakítsuk el a tekintetünket a képernyőtől és pásztázzuk végig azt a helyiséget, ahol éppen tartózkodunk. Hátha találunk egy személyt, akivel felvehetnénk a kapcsolatot és értelmes kommunikációba kezdhetünk. Segítségképpen ez a személy lehet: házastársunk, szerelmünk, gyermekünk, édesanyánk, Édesapánk.

Figyeljünk rá, kérdezzük meg tőle: - Milyen napod volt ma?

 Közben tágítsuk ki a figyelmünket, és vegyük észre, mivel foglalatoskodik éppen. Lehet, hogy vacsorát készít, esetleg kérdezzük meg. – Segíthetek-e valamiben. Sőt, aki már magasabb szinten jár az együtt elvégzendő feladatokban, akár önmagától is rájöhet, hogy hogyan is kapcsolódhat be a társa által végzett tevékenységbe, oly módon, hogy az mindkettőjük legnagyobb örömét szolgálja.

Előre figyelmeztetem: kellemes meglepetés érheti!  Készüljön fel rá, hogy párja meleg tekintettel nyugtázza az Ön figyelmességét, és miközben készül a finom vacsora, ebéd ( ide mindenki az éppen aktuálisat helyezze be), a napi történetek élménypatronai kellemesen megbizseregtetik a szívük környékét, és az összetartozás bársonyossága körülöleli, mint egy láthatatlan köpönyeg, kizárva a környezet minden problémáját.

 

Ha a pásztázó tekintete a szőnyegen magányosan játszó gyermekére téved éppen, jusson eszébe, amikor Ön is ennyi idős volt. A gyermeki énje pontosan meg fogja súgni, mit is kellene tennie: Lehet, hogy csak odamenni és végigsimítani gyermeke kócos buksiján. Vagy lehasalni mellé és az ő szemszögéből tekinteni a világra. „ Hogy vagy, fiam/lányom?

Majd ebből a gyermeki nézőpontból végighallgatni, hogy: Kata elvette a játékát, Laci és Peti kiközösítette őt a játékból, vagy a Tanító néni őt nem szólította fel, pedig annyira jelentkezett, még talán le is szidta azért, mert türelmetlenségében felszólítás nélkül bekiabálta a jó választ.

Igen, ott, lent a szőnyegen, hasalva, az állat tenyérbe támasztva hallgatni gyermekünk sztoriját a múltból emlékképek ködfátyolán át, talán könnyebben tudjuk megérteni és átérezni gyermekünk problémáját. Így talán ebből a szemszögből hiteles és segítő válaszokat adunk majd neki.

 De pásztázó tekintetünk összekapcsolódhat idős szüleink tekintetével is, akik a fotel biztonságot adó ölelésében, jobb híján, régmúlt idők aktív történeteiben kalandoznak. Akár egy másik fotelt odahúzva osztozhatunk élményeikben, mellőzve a : „Ugyan, papa, hányszor meséli még el ezt a történetet” – kifejezést.

Ha megadjuk magunknak azt a lehetőséget, hogy hagyjuk, bennünket is magával sodorjon az éppen aktuális történet, felismerhetjük szüleinkben, nagyszüleinkben önmagunkat. Azokat az átöröklött tulajdonságokat, amelyek már sokad íziglen erősítették családunk jellemét.

Vagy netán egyedül vagyunk a lakásban?  Lépkedjünk oda a könyvespolchoz és emeljük le kedvenc könyvünket és lapozzunk bele, hívjuk meg barátainkat egy beszélgetésre, nyissunk kifelé.

 Ezek a tevékenységek arra ösztönöznek, hogy éljünk.

Vegyük tudomásul: Társas lények vagyunk, gondolkodó, érző emberek, akiknek érdemes kapcsolatban lenni önmagukkal, a környezetükkel.

Nem pedig zombiként a televízió képernyőjére tapasztott szemmel várni, hogy az idő elszálljon felettünk.

2011. erre figyelmeztet bennünket.

 A DÖNTÉS MINDENKINEK A SAJÁT KEZÉBEN VAN.

Nosza, kezdjük el. Most. Élményekben gazdag, Szép estét kívánok, mindenkinek!

Adry

 

TÁRSAS LÉNY bejegyzés elolvasása

BESZÉLJÜK MEG...

A kapott levél hosszú, így pár sort idézek belőle:

"Eddig a családomért a családomnak éltem,segítséget soha senkitől nem fogadtam el.
A gyerekeim felnöttek, a férjem hozzászokott hogy ő a 3. gyerek szerepét töltötte be, mondhatnám akár így is. Kezdtem vágyni egy másik életre,és úgy gondoltam ezzel a családdal, környezettel és körülményekkel nem valósíthatom meg. Nem volt konkrét elképzelés csak valami más legyen.Mivel támogatást nem kaptam tölük, hirtelen döntéssel beadtam a válópert, ami rosszul érintett mindenkit.A gyerekeim nem tudják elfogadni azt hogy ami eddig idilikusnak tünt miért kellett felrugnom.A feszültség nőtt közüttünk, ma már elköltöztem albérletbe, napi veszekedések miatt
Mindenki támad és lejáratás folyik ellenem.
"

Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával!

Már egy jó pont, hogy belátja, az életét fenekestül felforgatta.

Amikor az ember kész arra, hogy a problémájára megoldandó feladatként tekintsen, megtette az első lépést a változás felé.

Az Ön életfeladata, hogy megfelelően kommunikáljon. Kommunikációval oldja meg a feladatait. A kommunikáció közé tartoznak: beszéd, írás, gondolatok(belső monológok is).

Azt látom, hogy Ön nagymértékben a gondolatokat helyezi előtérbe. Főleg, amikor olyan dolgokat kell megoldani, amik mélyen érintik.

Belső monológokkal elintézi a dolgokat, gondol valamit, majd kitalálja, hogy erre a másik mit felelne, majd erre is válaszol. A végén, mivel felhalmozódik egy csomó negatív érzelem, abból a negatív érzelemből, gyakran sértettségből cselekszik.

Miért hiba ez?

Először is: nem tudunk már fejével gondolkodni. Főként ha az ellenkező nemről van szó. A nő csak nőként, a férfi csak férfiként tud gondolkodni. És ez így van jól. Tehát, ha mondandónk van, mondjuk ki, majd ő válaszol a maga módján.

Amikor a belső monológgal megalkotunk egy téves párbeszédet, ami indulatot váltott ki megalkotójából, ez meggondolatlan lépések sorozatát indíthatja el.

 A leveléből azt olvasom ki, hogy Ön a családjával nem rendezte a kapcsolatát. Pedig addig az új kapcsolatok csak bezavarnak, amíg a régi nincs tisztázva, úgy, hogy mindenki értse, miről van szó és ne legyen benne megbántás.

 A gyermekei mindig a gyermekei maradnak. Ha elszakad tőlük, olyan, mintha a fa egyik élő, gyökereiből kinövő ágát eltávolítják. Miért szeretné a gyermekei gyökereit elvágni? Miből fognak akkor ők táplálkozni, tapasztalatot gyűjteni?

 Látom, hogy Ön arra hajlamos, hogy túladja Önmagát. Ez azt jelenti, hogy még akkor is szolgál, amikor az már Önnek nem esik jól. De ezt a képességet éppen azért kapta, hogy odafigyeljen: Addig szolgálok, amíg nekem is jó. Tehát: megfőzöm az ebédet, de együtt terítünk meg hozzá. Vagy én megfőzök, a többiek elmosogatnak. Én kiteregetem a mosott ruhákat, majd mindenki leszedi és elpakolja a sajátját, és még sorolhatnám. Biztosan hallotta ezt a mondást: „Néma gyereknek anyja sem érti a szavát.” Önre ez fokozottan érvényes.

Ha nem közli a környezetével, hogy hol van a határ, ők ezt nem találják ki. Mivel a tulajdonságai között ott van a szolgálat, nem is veszik észre maguktól, mikor van Önnek elege. Viszont a felhalmozott feszültségekkel az elmúlt évek bántásait felemlegetni szintén nem szerencsés, mert a másik fél nem tud érdemben rá válaszolni, mert már nem emlékszik olyan tisztán az eseményekre.

Tehát, szedje össze a gondolatait, érzéseit. Üljön le, akár egyesével a családja tagjaival és mondja el, mi meddig volt jó és hol romlott el. Nem biztos, hogy a gyereket is ki kellene önteni a fürdővízzel.

Emlékezzen vissza, miért is szerette meg azt a férfit, akinek a felesége lett. Emlékezzen a pozitív dolgokra. A szerelmet ápolni kell, mint a virágos kertet.

Egy új kapcsolatban ugyanezek a dolgok újra elő jönnek. Meddig fog akkor menekülni?

A helyes kommunikáció: megfelelő időben beszélni, és a megfelelő időben hallgatni. Nem felcserélni a kettőt!

A névválasztásához:

A névenergia azt tükrözi, hogy Ön mozgalmasságra vágyik. Megváltoztatható egy név, de ott van a szabad akarat. Ha nem teszek azért, hogy boldog legyek, nem történik semmi.

 Másik dolog: Ha úgy dönt, hogy teljesen megszakítja a kapcsolatot a férjével, miért akarja megtartani az ő nevét?

A férjének vezetéknevének névenergia az ő családjának az energiamintázatát hordozza. Ezzel az egész család energiamintáját viszi tovább a saját életében.

Ha ezt jónak tartja, akkor mi a probléma a férfival, mint személlyel?

Tehát Hölgyem: az Ön esetében a kulcsszó a megfelelő kommunikáció és az adok-kapok egyensúly megtartása.

Hinni Önmagában, megalkotni a célt: Mit is akarok valójában?

Továbbra is várom az Önök kérdéseit: egészség, párkapcsolat, gyermeknekvelés és egyéb témákban. A kérdéshez kérem az Ön nevét, születési idejét: év, hó, nap. Ha a kérdés nem csak Önnel kapcsolatos, hanem gyermekével, párjával a pontosabb válaszhoz kérem adja meg az ő szül. adatait is. A kérdéseket az adry@lelkiegyensuly.hu emailre kérem. A választ itt a blogban és emailben is elküldöm Önnek. Amíg megtartja magának a problémáit, csak az Öné, amikor megosztja másokkal, ezzel másoknak is segít. hiszen mások rájönnek, hogy "Nahát, nem csak nekem vannak ilyen dolgaim?"

 

 

BESZÉLJÜK MEG... bejegyzés elolvasása

NYELVISKOLA - MÁSKÉPPEN - Nőnek születtél

Nőnek születtél

 

1.rész

 

„… És monda Isten: Teremtsük embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.

 És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.”  

( Bibliai teremtéstörténet, Mózes első könyve)

 

Mit jelent a mai világban Nőnek lenni? Miért születtél nőnek? Miért jó, hogy nőnek születtél?

 

Időnként hallani ezt a megjegyzést: „Ma egészen mások a női feladatok, mint régen, mint mondjuk Dédanyáink idején. Összekeveredtek a szerepek, egyre több nő végez „férfimunkát”, vállalja fel a családfenntartó szerepét, él elváltan és gondozza, eltartja egy vagy több gyermekét.

Vagy: a felgyorsult világban nem lehetséges, hogy egyszerre legyek vonzó szép nő, logikusan gondolkodó üzletasszony, háztartási alkalmazott, pénzügyi szakember és még sorolhatnám a felhozott érveket.

 

Ezek az érvek nem mások, mint elterelő hadművelet.

Abban segítenek, hogy megszakítsa a kapcsolatot önmagunkkal, ezáltal szétesetté, bizonytalanná, kapkodóvá, kétségbeesetté válhatunk.

 

Az a szerep, amibe beleszülettünk,- jelen esetben a NŐ-i szerep- abban a pillanatban, amikor megfogantunk a sejtjeinkbe kódolódott. 9 hónap volt rá, hogy azáltal, hogy a testünk fejlődött és egyre inkább láthatóvá vált a nemi hovatartozásunk, a lélek is ráhangolódjon arra a feladatra, ami itt a külvilágban vár rá.

 

Ez a kód mindenkorban ugyan az. Ősi. Ez a kód volt benne az őseinkben, ott van a jelen emberében és ott lesz a jövőben is. Ez a kód az eredetből származik, az ősi tiszta forrásból.

Olyan speciális, ami az idő folyamán sohasem avul el, nem koszolódik, és nem deformálódik.

A nőiségünkhöz való negatív hozzáállásunk az, ami látszólag torzíthatja.

De a valóságban mégsem torzítja el.

Példa: biztosan Ön is járt már a vidámpark elvarázsolt kastélyában. Odaállt a torzító tükör elé és önmagát – a tükörtől függően- kicsinek, nagynak, kövérnek, pálcikavékonyságúnak látta. De ezáltal a valós testalkata is megváltozott? Ugye, nem.

Nos, a példánk alapján: A nőiség, mint tiszta forrás a valós testalkat, a negatív hozzáállás pedig az elé tartott, torz tükör. Ezen keresztül nézve a tiszta forrást eltorzítva érzékeljük, ami persze rossz érzéseket, gondolatokat váltanak ki.

Ha helyesen akarunk tenni, akkor nem a torz tükör mögötti alakot kezdjük alakítani a kényünk-kedvünk szerint, hanem a tükröt emeljük el az alak elől.

 

Bizony, sokan a tükrön keresztül nézve ítélik meg a pillanatnyi helyzetüket, és vonják le a téves következtetésüket. Majd továbbra is a torz tükrön keresztül manipulálják önmagukat sokszor éveken keresztül. Csodálkoznak, hogy a közérzetük nem hogy javulna, egyre rosszabb-és rosszabb lesz.

A rossz hangulat egy idő után kellemetlen tünetekké módosul végül pedig akár testi vagy szervi elváltozás alakul ki és megjelenik a betegség mintegy visszajelzésként.

 

Mit tegyek, hogy ez ne következzen be, vagy hogyan szüntethetném meg? –kérdezik most sokan.

 

A torz tükröt mindenki saját magának tette oda, ezért csak saját maga távolíthatja el onnan. Nem érdemes a felelősséget áthárítani sem a Sorsra (Istenre), sem a neveltetésre, sem a férjre, anyósra, főnökre, a férfiakra, a nőkre, a szegénységre, gazdaságra stb.

Miért jó felvállalni a pillanatnyi helyzetet?

Amit én rontottam el, azt én helyre is tudom hozni.

Ha azt mondom: „Én nem tehetek a kialakult helyzetről, a külső körülmények áldozata vagyok.”  Ebben a pillanatban adtam ki a saját életem irányítását a kezemből. Amit már rontott el, azt én hogyan hozzam helyre? ( Ez az elképzelés is torz tükör kategória).

 

Az előfordulhat, hogy valaki nekem mutat egy torz tükröt, de én döntök, hogy elhelyezem-e azt a saját forrásom előtt.

Példa: A legjobb barátnőm éppen tegnap csalódott a barátjában és keserűen megjegyezte: „Minden pasi szemétláda.”

Nos, ez egy nekem felkínált torz tükör.

Itt a választásom lehetősége:

-         Vagy buzgón bólogatok, és azt mondom: „Az élet már csak ilyen, vesszen minden pasi.”  Ebben a pillanatban önként és dalolva elfogadtam ezt a torzító tükröt és az agyam már kutat is a múlt fel nem dolgozott emlékeiből, mintegy alátámasztandó a fenti állítást.

A testemben kialakul egyfajta ellenállás, bosszús hangulat képében, amit az első felém közeledő ártatlan hímnemű egyedre zúdítok. Ezt ő a maga módján hárítja, amit én persze a torz tükör mögött már támadásnak veszek egyre mélyebbre és mélyebbre kerülve ennek a lehetetlen szituációnak sejtelmes bugyrába.

Veszély: van, aki már évek óta ebben a sejtelmes bugyor belsejében kavarog.

 

-         Vagy választhatom ezt a verziót is:

-         Eltolom magamtól ezt a barátnőm által felkínált torz tükröt, miszerint: „Minden pasi szemétláda.”

Ebben a pillanatban agyam máris kutat a múltban átélt pozitív és feldolgozott negatív élményeim között. Ezáltal én egyre inkább azt érzem, a pasik természetesen szintén emberből vannak, érzelmekből, gondolatokból és nem utolsó sorban fizikai testből összegyúrt hús-vér emberek, akik a fent említett összetevőik előnyeit és hátrányait egyaránt működtetve kiegészítik az én hasonló felépítésű személyiségemet.

Ez erőt és még egy csomó pozitív érzetet ad, mintegy biztonságban érezhetem magam.

 

Ennek a verziónak a választásával még egy lehetőséget kapok: Segíthetem barátnőmet kikeveredni a saját sejtelmes bugyrából.

 

 

Igen, és akkor még tegyek, hogy ez ne következzen be, vagy hogyan szüntethetném meg? –kérdezhetik még türelmetlenebbül.

 

Amikor megfogantunk és megszülettünk egy speciális csomagot kaptunk, mint egy szerszámosládát, amiben megtalálható szerszámok, eszközök segítségével boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus életet élhetünk.

Ebben csak olyan eszközök vannak, amikből profitálhatunk, az előnyünkre szolgálnak.

Ezek az eszközök:

-         A nőiség archetípusa, (erről részletesen írok)

-         férfiaknál a férfi archetípusa (erről is írni fogok, a férfinak születtél részben)

-          annak a családnak a génállománya ahová megszülettünk,

-          a nemzetség génállománya archetípusa, felfogása ahová leszülettünk,

-          a testalkatunk,

-          a karakterünk. ( A karakterbe tartoznak a jó és rossz tulajdonságaink, gondolkodásmódunk, a fizikai dolgok, érzelmek és gondolatok megoszlási aránya, másképpen a felfogás a dolgokra való reakciók, a viselkedés stb.)

-         születési dátumunk

-         horoszkópunk ( nem arra gondolok, amit az újságokban lehet olvasni, hanem a saját személyre szabott, radix alapján meghatározottra)

 

 

folyt. Köv. még a héten, hogy legyen min gondolkodni a hétvégén J

Figyelmébe ajánlom a www.lelkiegyensuly.hu honlapot

Ha személyre szabott kérdése vagy problémája van az adry@lelkiegyensuly.hu e-mail címre kérem elküldeni. Ha a kérdése személyes, kérem a kérdéséhez írja oda az Ön születési dátumát ( év,hó,nap), illetve egy jeligét. A választ nyilvánosan fogom megadni a blogomon keresztül. Gondolja el: ami Önnek probléma másnak is az. A válasszal másnak is segítünk. Köszönöm. Adry

NYELVISKOLA - MÁSKÉPPEN - Nőnek születtél bejegyzés elolvasása

NYELVISKOLA – MÁSKÉPPEN ISMERJE MEG ÖN IS TESTE ÉPÍTŐELEMEINEK NYELVEZETÉT ÉS A BETEGSÉGEK LELKI HÁTTERÉT

Mindannyian hallottuk már: A test a lélek temploma.  

De miből is állok valójában? Hiszen van testem, de vannak érzéseim és azok az időnként megállíthatatlan gondolatok…

Melyik is vagyok valójában? Ugye Önnel is megtörtént, hogy amikor fájt a foga,  a feje, hasa vagy begyulladt a körömágy, teljesen eluralta a fájdalom érzése. Szinte semmi másra nem tudott figyelni, a testében érezte a fájdalmat, ami rossz közérzetet, negatív érzelmeket generált és a gondolatai is folyton a fájó terület körül jártak?

Ezek határoznák meg az egészségemet? A testem, az érzéseim és a gondolataim? A válasz: igen, nagymértékben függ ezek jó és rossz állapotától.

Éljük az életünket. Történnek velünk jó és kevésbé jó dolgok, időnként pedig nagyon rossz dolgok is. Ezek a történetek elraktározódnak bennünk. Nem csak az agy sejtjeiben és az elménkben, hanem a testünk sejtjeiben. Olyan, mintha a szerveinknek külön memóriája lenne, amiben történetek, az általuk kiváltott érzelmek tárolódnak.

A kínai gyógyászatban ezeket a negatív érzelmeket, és azt, hogy melyik szervet milyen negatív érzelem blokkolja pontosan meghatározták, sok évszázad megfigyelései alapján. Milyen érdekes: akármilyen századot írunk is, bármennyire fejlődjön is a civilizáció az ember alapvetően ugyanúgy reagál bizonyos dolgokra. Csak a hozzáfűződő történet egyedi, személyre szabott.

 

A betegség folyamata a következő:

- történik velünk valami, ezek a dolgok érzelmeket, gondolatokat váltanak ki belőlünk. Ezek a gondolatok, érzések a megfelelő testterület bizonyos sejtjeiben elraktározódnak. Ha ezek az élmények negatívak és nem söpörjük ki őket, amikor újra hasonló dolgok történnek velünk ez a sejtben/sejtekben elraktározódott élmény életre kel, tüneteket okoz, majd később esetlegesen a sejt alkotórészeiben is felbontja a rendet és kialakul a betegség.

 

De viszont, ha az élmények pozitívak, és erőt adnak, szintén elraktározódnak a megfelelő testrész/szerv sejtjeiben, ekkor gyógyulás, immunrendszer erősödés, egészség az eredmény.

 

Sokat olvashatunk arról, hogy milyen betegségnek milyen tünetei vannak, azokra milyen gyógyszert kell szedni stb. Ha ezt kiegészítjük azzal, hogy az alapismeretek alapján megvizsgáljuk a saját életünket:

 -„ Ugyan, milyen történet gyengítheti a szervezetemet?” -,

a gyógyulás tartósabb és sikeresebb lehet.

Bizonyára hallott már ilyen történetet: Eltávolított daganat újra kiújult.

Ez azért történt, mert habár a fizikai szinten megtörtént a változás – a daganatot kiemelték – a területen maradt sejtekben tárolt fel nem dolgozott információ átörökítette a megbetegedést, és az újra megjelent.

Ha elvégezzük a sejtszintű méregtelenítést – emlékezzünk csak, miből épülünk fel: test, érzelmek, gondolatok – a változás örömteli lesz.

 

Testünk sejtjei folyamatosan megújulnak. A szem összes sejtje 3 nap alatt kicserélődik. 21 naponta új bőrünk van és a máj sejtjeinek szinte teljes egésze megújul 6 hét alatt.

Mégis előfordul, hogy egy elváltozás ugyan ott marad. A sejtekben tárolt információ ugyanis átöröklődik egyik sejtről a másikra. Amint kitöröljük valamilyen technikával ezeket az információkat az elváltozás is meg tud szűnni.

Hogyan lehetséges a sejtben lévő információ törlése:

Megtörténhet spontán módon, akár sokkhatás következményeként. Sokkhatás lehet például, amikor a kiderül a betegség.

Vagy célzottan, irányítottan. Nagyon sokféle technika létezik. Van, amit saját magunk is el tudunk végezni és vannak technikák, amikhez szakember segítsége szükséges, illetve ajánlott.

 

Ebből a szemszögből szeretném bevezetni kedves Olvasóimat az emberi testben zajló folyamatok titkaiba, és segítséget nyújtani aktuális problémáik megoldásában.

NYELVISKOLA – MÁSKÉPPEN ISMERJE MEG ÖN IS TESTE ÉPÍTŐELEMEINEK NYELVEZETÉT ÉS A BETEGSÉGEK LELKI HÁTTERÉT bejegyzés elolvasása

A HATÁRTALAN ÉLET


Mindannyian egy (vagy több) meghatározott céllal, tervvel jövünk ide le a Föld nevű bolygóra.

 Valószínű, lelki fejlődés céljából. Hajlamosak vagyunk olyan fejlődési utat választani magunknak, amely egyúttal kihívással is jár. Mi lehet a legnagyobb kihívás számunkra, ha nem az, hogy a lelki fejlődést egy fizikai test által meghatározott keretekbe ágyazva érjük el?

A több dimenziót érzékelő lélek belekerül a korlátozott számú dimenziót érzékelő testbe, elzárva eddigi megtapasztalásai elől, és egy előre meghatározott idő alatt megvalósítandó fejlődési folyamatot kell teljesítenie. Igaz, ez a fejlődés saját maga által kiválasztott, de az út labirintusszerű is lehet.

De itt is érezhetjük a Teremtő gondoskodását: a lélek testbe való leszületéséhez olyan „megnyilvánulásokat” ad, amely folyamatosan emlékezteti őt (a lelket) az Örökkévalóra, az Egyetemesre, a Harmóniára, a Végtelenre, az Időtlenségre, arra, hogy sosincs egyedül… Istenre, ezáltal saját maga Nagyszerűségére és Egyediségére.

A lélek, amely a fizikai test előnyeinek felhasználásával már egyfajta segítséget kapott, hiszen nagy valószínűséggel, itt a Földön ez a megnyilvánulási forma a legideálisabb ahhoz, hogy egy intenzívebb fejlődési folyamaton mehessen át.

Kezdjük a fogantatással: maga a megtermékenyült petesejt formája mandala, mely a hirtelen anyagi szerkezetbe került léleknek egyfajta érzékeken túli nyugtató: a szűk sejt határokat szabó, újszerű érzésének megszokásához egyfajta önmagába fordulás, központosítás.

„Önmagam középpontjában vagyok.”

Ez segít, hogy a falak nélküli térre koncentráljon, mely pontos mása lehet a lélek testen kívüli érzékelésének, létezésének.

A később kialakuló magzatvíz, egyfajta átmenet a „két világ között”. A víz a mai napig számomra megfoghatatlan, érdekes „anyag”. Igaz, már nem levegőszerű a súlytalanság, mint amit a lélek megszokott, de még nem is nehéz fizikai. A víz egyfajta női principium.

 Már megjelenik az Anya szerepe, jelentősége. Hisz mit csinál a víz (a magzatvíz)? Átvállalja a test súlyának jelentős részét, még engedi, hogy szárnyaljunk, ússzunk, lebegjünk, hogy még legyen lehetőség szabadabban a keletkező érzésekre koncentrálnunk, átölel, lágyan simogat, táplál, mint amit majd születésünk után az Édesanyánktól kapunk.

Hüdór einai arkhé tón ontón” – a víz a létező világ kezdete – írja Hamvas Béla – ősszubsztancia, amely minden létező lényege, az eredet, az első Hatalom, az Egy. Az élet a felületen mozog, hullámzik, folyik, árad - de a mélységben nyugodt, állandó és változatlan (Hamvas Béla, 1995).

 A magzatvíz, amiben a fejlődő magzat érik, úszkál, steril folyadék.

 A testi fejlődés 9 hónapjában a lélek ráhangolódik a földi légkörre, a test erősödésével egyre határozottabban kötődik.

 (A születés utáni fürdések, egyrészről a megtisztulás jelentését hordozza magában. Az eredethez való visszatérés magába foglalja az újjászületés lehetőségét is. Ezen alapulnak a beavatási és megtisztulási szertartások, amelyekben a testi-lelki megtisztulást a rituális fürdés, a „vízhintés” jelképezi

 A víznek mágikus tisztító és gyógyító erőt tulajdonítanak. Ez a megtisztulás biztosítja, hogy a szentséghez járuló sem testével, sem lelkével ne szennyezze be a szent helyet.

Gondolhatunk Jézus megkeresztelésére.)

 A másik, amire a víz emlékeztet és tanít: a víz a fizikai világ megnyilvánulási formája.

Teremtő, életet adó volta mellett, mint romboló erő a káoszba fulladásnak,az elnyeletésnek, a halálnak is szimbóluma. Így az eredethez valóvisszatérésnek, a reintegrációnak a kifejezője is.

 (A testi fejlődés során a fizikai testben is kialakulnak mandalák.       Például mandala a szem formája. Amikor valakinek a szemébe nézünk, elmélyedünk a tekintetben egyfajta „alfább” állapotba kerülnek az agyhullámok, az érzelmeinkre, érzéseinkre koncentrálunk, a sejtjeinkben elraktározott emlékek a test előtti állapotból tudat alatt felrémlik.

Valamint az újszülött testének 90%-a víz, majd a későbbi felnőtt testének 70%-a)

Az újszülött a születéssel már visszavonhatatlanul felvállalta küldetését. Kilépve a magzatvíz adta súlytalanságból immár egy új földi érzéssel gazdagodott: megismerte a gravitáció érzését, a fizikai test súlyának érzékelését.

Az Anya, ha a 9 hónap alatt ráhangolódott a testében zajló folyamatokra és az érzelmekre, ezáltal gyermekére, nagyon jól átsegítheti gyermekét a rázúduló fizikai érzetek megismerésében és megszokásában.

 Ez az élmény mindkettőjük számára felemelő, ezáltal traumatikus is. Hiszen azáltal, hogy lélek testet öltött a mi segítségünkkel attól a perctől kezdve meg kell ismerkednie a véges fogalmával is: hiszen aki fizikai születést tapasztal, annak meg kell egyszer tapasztalnia a fizikai véget is. A születés pillanatában még nagyobb jelentőségű a veszteség érzése, amint kézzel és szemmel foghatóvá válik.

Ennek az élménynek való könnyebb átélésére ad segítséget, amikor Anya és Gyermeke mélyen egymás szemébe néz. A csecsemő tekintete egyértelműen tükrözi, szinte üzenetet hoz, a Végtelenről, Istenről és az Örökkévalóságról. Mi, akik már évek óta a Földön élünk, és a felgyorsult világban megfeledkeztünk küldetésünkről erőt meríthetünk ebből a tekintetből, annak erejéből.

Újszülöttünk pedig a mienkből, mely azt sugallja:

Nagyon vártalak, a mögöttem lévő földi tapasztalataim által segítem utadat, hogy először is megtanuld a legoptimálisabban integrálni a benned lévő Tudást a fizikaival és a számodra legmegfelelőbb módon meg tudd valósítani küldetésed. Köszönöm, hogy minket választottál. Köszönöm, hogy emlékeztetsz isteni valómra.”

 Ezek azok a tudások, amelyek a gyermekben benne vannak, egymástól tanulhatunk és segíthetjük egymást a Nagy Úton.

Ezeket az értékeket folyamatosan meg kell őrizni önmagunkban, hiszen sosem vagyunk egyedül.

A földi világ egyfajta tükröződése a másiknak életünk során nagyon sok minden emlékeztet rá. Szertartásaink, s nem csak a vallási szertartások, hanem a mindennapi tevékenységeink során elvégzettek is:

Mint ahogy fentebb említettem: a fürdéseink, tekintetek találkozása, egy vízbe dobott kő által gerjesztett hullámgyűrűk, a spirális mozgások stb.) (Állítólag a lélek amikor belép a fizikai testbe fogantatáskor spirális mozgásban teszi.)

 Ha megőrizzük önmagunkban a gyermeket, mindig vissza tudunk térni az eredethez, akkor is, ha valami oknál fogva letértünk róla.

Fontos, hogy felvegyük a bennünk lévő gyermekkel a kapcsolatot, ezáltal központosítunk, mely emlékeztet a célunkra, és használni tudjuk fizikai agyunknak azt a részét, ami megkülönböztet, kiemel az állatvilágból, a tudatos, asszociatív gondolkodás.

 

 

 

A HATÁRTALAN ÉLET bejegyzés elolvasása